Őszi összeállítások
2014.08.21. 11:23
Sziasztok! Tegnap végül úgy döntöttem, hogy megcserélem a sorrendet, és előbb hozok nektek néhány őszi ruha összeállítást és majd csak hétvége felé írom meg a lejjebb említett cikket. Ennél a néhány outfitnél egy sima fehér trikót igyekeztem többféleképpen feldobni úgy, hogy megállják a helyüket egy hűvösebb őszi napon is. És akkor vágjunk is bele.
Az első képen egy „boyfriend” típusú összeállítást láthattok, ahol egy világoskék farmert egy nálam jóval nagyobb méretű fekete farmerkabáttal vettem össze és, hogy egy kis színt is csempésszek a hétköznapokba, egy barackszín Converse-vel párosítottam.
A második outfit egy jóval nőiesebb irányvonalat követ, ahol egy fekete bőrnadrágot, egy fekete bokacsizmával vettem fel, valamint a fehér trikóra egy lyukacsos mentazöld, kötött pulcsi került. Szerintem igazán feltűnő párosítás lett, ebben biztosan nem tudsz feltűnés nélkül belépni egy terembe.
És végül az utolsó összeállítás, a sima, sportos ”farmer – póló - tornacipő” kombináció, ahol a végleges összhatást egy krémszínű szőrmemellénnyel dobtam fel. Kényelmes és praktikus viselet.
Mára ennyi lett volna, a héten még jelentkezem az említett poszttal, addig is legyetek jók!